"Ki korán kel, aranyat lel!"
7 óra. Korán keltem, hol az arany? Arany Ászok... Jó lesz!
Reggeli teendők után megint megpróbáltuk bevenni Budapestet. Jeles alkalomra készültünk, így öltönyben vágtunk neki az útnak. Feszítettem is a Nyóckerben. A tegnapot se tudtam még kiheverni, így inkább halasztást kértem a városnézéssel kapcsolatban. Azt a felvetést viszont támogattam, hogy keresni kell egy jóféle krismát (gy.k.: kocsma). 11 órára találkánk volt a 32-esek terén Lio két hölgy ismerősével, Ágival és Annával. Na de itt még most nem tartunk. Szóval a közelben kellett valami jó elfoglaltságot lelni. A kanszamaraknak már megint nem ott járt a szemük -fluturaş effektus-, ahol kellett volna, mert legalább fél óra keresés után vettük csak észre a térben legközelebb lévő, a 32-es emlékművel szemben álló, 32-es Sörözőt! (...és most reklám következik)
Szóval a hely egy szolid kis söröző. Ami fontos, hogy tiszta és ami igazán megfogott, azok a fekete-fehér, még az Osztrák-Magyar Monarchia korabeli képek, melyek díszítették. A kiszolgálónő is kedves volt, és mintha még kedvesebbnek tűnt volna, amikor megtudta, hogy mi csak turisták vagyunk. Ha arra jártok, akkor mindenképp nézzetek be. Két-két Sopronit bevertünk. Lio gondolom feszültségoldónak, én meg csak úgy miért ne?... Ritkán, évente két alkalommal fogyasztok csak alkoholt. Amikor születésnapom van, és amikor nincs.
Lassan megérkezett az első lány, Ági. Mivel addig az utcán minden jó nő után egy halk, de érthető "sunáznám" hagyta el a számat, na meg amúgy is egy szép lány, így ezt a rendet most se kívánkoztam megtörni. Akkor szocializálódjunk. A téma Franciaország, La Salette. Ott nem voltam. Aztán megérkezett Ági húga, Anna is. A téma változatlan, maradt Franciaország. Rendben, beletörődök, nekem nem osztottak lapot. Megyek inkább cigizni.
Egy óra körül elindultunk a nagy helyre, Lio ugyanis az állampolgársági eskütételre jött. Már ekkor éreztem, hogy ki kellene menni üríteni a hólyagon, de nem tettem. -Max 10 perc és úgyis megyünk -gondoltam én-. Tévedtem. Két óra szenvedés várt rám. Nem gond, túléltem. Legalábbis azt hittem. Az eskütételt újabb járkálás követte, amit a bárban felvetődött témával próbáltak emlékezetesebbé tenni. Sikerült nekik. Hangsúlyozom: NEKIK! Miután ezt is sikerült túlélnem, mi hazafelé vettük az irányt, a lányok pedig elmentek táncolni. Itt már valami megint gyanús...
Feszítettünk eleget öltönyben, így ideje volt elvegyülni a pórnép között. Felkaptuk a civil ruhát, ettünk egy jót, majd újra a város közepe felé vettük az irányt. 32-essek tere, újabb lány. Aranyos kis szöszi, sok dumával és szereti a teát. Ez mind első látásra. Aki ismer, az már rögtön tudja, hogy azon percben le is beszéltem a teáról, így megint a 32-es Sörözőben kötöttünk ki. Sört ugyan nem fogyasztott, de egy narancs ízű üdítőt megivott velünk. Bármennyire is próbáltam alkalmazkodni a társasághoz, nem ment. Lio és a csaj -név szerint Tünde- már megint az örök témát, Franciaországot hozták fel. Hallod Lio? Csak egyszer jussak ki oda! Annyit fogok pofázni, hogy be nem fogod a számat! Szóval kinéztem az utcára, hogy lássam milyen a pesti naplemente. ...és persze hogy rágyújtsak. Mire visszaértem Tünde már készült, hogy menjen táncolni. Bizony, bizony. Itt vettem én is észre az összefüggést. Két millió emberből két millió táncol. A néptánc a menő, de akad itt olyan aki szambázik, ír táncot tol, vagy zumbázik (ilyen is van?).
A nap itt véget is ért. Hazacammogtunk -útközben persze feltankoltunk Arany Ászokkal, hogy reggel legyen mit megtalálni- és álomra hajtottuk a fejünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése