"Az iskola olyan, mintha az életet egy 12 éves börtönbüntetéssel kezdenénk, amelynek során valójában csak rossz szokásokat sajátítunk el." (John Taylor Gatto)
Rögtön javítanám 14 éves büntetésre. Megúszhattam volna 13-al, csak 17 évesen mindennél nagyobbnak tituláltam az agyam kapacitását. Már tudom, hogy akkor tévedtem, mert most vagyok okosabb mindenkinél. Aztán ha úgy adja a sors (vagyis az érettségi), és még a büdzsé is megengedi, akkor egyetem.
Szép lesz ez. A fél életem a padban szenvedem végig, hogy majd a második felében a Mekis hambit áruljam a dagi gyerekeknek. Bezzeg ha meglenne nekik is az a tudás, ami nekem, akkor inkább a Decebal piacon vennék a finom falatokat. Nem olyan rossz az a hambi, csak meg kell mondani: "-Uborka NYET!" ...és ha szerencséd van, akkor még meg is értik. Esetleg lehet még próbálkozni románul és magyarul.
Jól eltértem a tárgytól. Szóval hat évesen volt az első alkalmam megérezni a krétapor illatát. Na nem mintha akkoriban olyan nagy zseni lettem volna. Kicsit felbosszantottam akkori óvónőmet, aki egy évvel megsürgette az előléptetésem. A mintadiáktól messze álltam, persze anyám úton, útfélen dicsekedett a tanulmányi eredményeimmel. Azt az infót természetesen visszatartotta, hogy nálam talán csak Kisdedke volt a legrosszabb. Azt hiszem harmadikban volt az az első és jelen pillanatig utolsó esemény, hogy elkaptak puskázni. Simán ment volna, csak beárult egy osztálytársam. Valami mackós román meséről írtunk dolgozatot, ha jól emlékszem.
Eltelt négy év az ovi óta és közeledett az újabb előléptetés. V. osztály. Már nem a földszintről tekintettünk az iskola meggyötört, ápolatlan bokrokkal teli udvarára. Na nem mintha madártávlatból szebb lett volna, de egy új sportággal ismerkedhettünk meg. Ki tudja messzebb juttatni a nyálmirigyeiből felszabaduló emésztőnedvet? Szerintem nem meglepő, hogy koronázatlan bajnok voltam! Ha valami csínytevés volt a téma, akkor igyekeztem az élen járni. Nem mellékesen új barátokra is szert tettem. Sika, Rafi, Béci, Szepcsi, Csongi és biztos kihagytam még valakit, de remélem nem olvassa, így nincs is oka megsértődni. Nyáron a közeli bányatavon lubickoltunk, gyíkokra vadásztunk az iskolaudvaron (nem, nem bántottuk őket, mind élve hagyta el a kezünket), a szondánál bújócskáztunk és a szénásszínben villogtunk, hogy melyikünk tud trükkösebb szaltót dobni. Nem kell részletezzem, hogy miért kaptam ebben az időben a "kenguru" becenevet. Télen nem volt mit tenni, maradt a jó öreg szánkó, meg a házi tákolmányú hokiütővel történő, -hokinak aligha nevezhető- "csúszok-esek-szakad a jég" játékunk. Karitatívak voltunk: Megkíméltük a csukára vadászókat a lékfúrástól.
Sajnos ez az idő is elmúlt. Törött reményekkel kénytelen voltam felrúgni a "mérnökleszek" tervet, majd szakiskolába menni. Nyilván ti is voltatok fiatalok, így tudjátok mi történik akkor, amikor egy vidéki fiú a városba jut. Szóval három hetet jártam -ezalatt 12 órán volt jelenésem- a Transilvania iskolába. Nem vicceltek: itt vagy én megyek el, vagy nincs jövőm az iskolájukban. Értettem a célzást, így beiratkoztam a hozzám térben legközelebb eső iskolába, agrotechnika szakra. A megszokott egy baráti kör helyett már kettővel büszkélkedhettem. Volt egy amelyik az osztálytársaimból verbuválódott össze, míg a másik viszonylag rossz arcokból állt. Előbbi a mai napig megmaradt, viszont a legszebb napjaim köthetőek az utóbbihoz. Velük nem volt limit, nem volt vége a bulinak, amíg volt szesz és nő a környéken. Ekkor még igazán nagy lábon tudtam élni. Persze megvolt az ára. Később keményen lehúztak és hogy teljes legyen az összkép, még a pofám is átrendezték. Életem egyetlen csonttörése egy orrba taposásnak titulálható. Nem gond, nem bánom, összességében jó volt addig a három évig úgy élni. Erre a kis időre, de eldobtam a "kenguru" nevet, majd felvettem a "cserebogár" jelzőt. Akkor még nem tudom miért kaptam ezt a nevet, de utólag belegondolva a név találó is volt. Három évig csak habzsoltam az életet, majd kifejlődött belőlem a keveset zabáló, takarékos cserebogár. Szerencse, hogy voltak az osztálytársaimból létrehozott baráti társaság, -Lio, Leo, Kev és Dzsoti, akit ma már nem igazán látni- így nem maradtam egyedül. Rájuk számíthatok a mai napig is és ez a legjobb dolog, amit az iskola csak adhatott.
XII. legelején ott hagytam a sulit. Persze később megbántam, de nem csak a tudáshiány miatt. Ebben az időben alakulhatott ki az a magába forduló énem, amit enyhe túlzással a Magdi Anyus Fétisben megismerhettetek. A barátok egyre távolabb kerültek. Később természetesen visszairatkoztam és itt vagyok most.
Vicces, hogy a suliról szeretnék írni, mégis a múlt és a jelen barátait vettem sorba. Tanulság? Ha tanulni szeretnél, akkor inkább kapj fel egy átkozott könyvet, mert a suliban sok tudás nem ragad rád. Ezt kellene nekem is tenni, ahelyett, hogy blogot írok. VISZONT! ...az iskola az a hely, ahol megtalálhatod a helyed a társadalomban!
U.I.: Az, hogy két állatnév becenevem említem nem meglepő. A több száz ragadványnévből ezeket tudtam a szöveghez rendelni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése